Cinque Terre

A Cinque Terre Toszkánától másfél-két órás autóútra, a Ligúr tenger partján fekszik. Ha szó szerint fordítjuk azt jelenti “Öt Föld”.
Öt Föld: öt csodás piciny falu. Ezt az öt kis falut évszázadokon át egyszerűbb volt a Ligúr tenger, mint a szárazföld felől megközelíteni. A 19. század végén aztán vasútvonal épült, az 1960-as években kanyargós hegyi út, és egyamerikai utazó útikönyvei is sokat tettek népszerűsítésükért.
A terület az UNESCO világörökség része.
Az apró települések, mesébe illő színes házaikkal és girbe-gurba lépcsőikkel megbújnak a meredek sziklák és a tenger között.
Az öt falu keletről nyugatra haladva: Riomaggiore, Manarola, Corniglia, Vernazza és Monterosso al Mare.

A túrázás szerelmesei ezen a vidéken igazán jól fogják érezni magukat, mert a falvak között kiépített túraútvonal-hálózat van, a gyalogösvényeken egy nap alatt végig lehet látogatni az öt falvat. Ezt a túrát azonban inkább csak az edzettebb utasoknak ajánljuk.

2010 májusában háromnapos kirándulásra érkeztünk Cinque Terrére:

Az öt falu közül Corniglia az első állomáshelyünk. La Spezia felől sűrű erdőkön keresztül kanyarog a szűk hegyi szerpentin. A látvány már messziről pazar. Corniglia az egyetlen település az ötből, mely nem a tenger partjára épült, hanem egy magas szikla tetejére. Mivel egyik faluban sem szabad autózni, Corniglia tetején, a fizetős parkolóban hagytuk a kocsit. Gyaloglás közben hamar megértettük az autótilalom okát: nem csak a környezetet védik, a szűk, meredek kis utcák, girbegurba lépcsősorok nem járműveknek valók. Itt mindenki gyalogol, a rutinosabbak túrabakancsban. A flip-flop papucsot még a legmelegebb nyárban sem ajánlom.

Itthon filmbe illő utasítást kaptunk: keressük Signora Marilenát a Caffe Matteóban, majd ő elvezet minket a szállásunkra. Kíváncsian vártam, hogy tényleg ilyen egyszerű lesz-e, de kiderült: ez itt bevált módszer a turisták fogadására. A kávéház tulajdonosa felnézett az újságja mögül, bólintott, majd odaszólt a pultos lánynak: Marilena! Egy gyors telefon, és öt perc múlva már az apartmanunk ablakából gyönyörködtünk a kilátásban.
Corniglia, a Cinque Terre középső és legkisebb települése bájos kis falucska, egy óra alatt körbe lehet sétálni. Főutcáján, a Via Fieschin kávéházak, pici éttermek és hangulatos borozók, középen szép kis tér, onnan pár lépcső egy kápolnához. Az utca lélegzetelállító kilátóteraszba torkollik, ahonnan tiszta időben mindkét irányban messzire ellátni.

Nagyon szerencsésnek érzem magunkat: három teljes napunk lesz lassan, kapkodás nélkül elmerülni az öt falu szépségében. A legtöbb turista egy napra érkezik vonaton vagy hajón, és gyorsan kipipálja a látnivalókat. Ezért reggel 10 előtt és este 6 után szinte kiürül a környék, csak a kevés itt megszálló utazóval és a helyiekkel találkozunk. Ilyenkor egész más arcát mutatja az Öt Föld: nyugalom, csend, gyönyörű naplemente, gyertyafényben úszó, kedélyes éttermek.

A Cinque Terre nemzeti park, rengetegen jönnek az itteni gyalogutakra túrázni, a kilátásban gyönyörködni. Mi azonban a lépcsőkkel tarkított meredélyek megmászása helyett – ez azért a gyerekeknek elég fárasztó lett volna – inkább Cinque Terre kártyát vásároltunk  és buszoztunk meg vonatoztunk.

Reggel apa és fia szerezték be a boltból a bagettet és a többi finomságot. Izgatottan mesélték, hogy épp megérkezett a faluba a piac, vagyis két mozgóbolt: az egyikben a tenger jégbe hűtött gyümölcseit árulták, a másikban a bámulatos tejtermék- és sajtválasztékot.

Reggeli után csaknem 400 lépcsőfokon kaptattunk le a faluból a cornigliai vasútállomásra. A sportosabbak felfelé is itt jönnek, de mi a délutáni visszaútra fáradtan buszra szálltunk. A vonatozás nagy élmény volt, a gyerekek még sosem utaztak emeletes vagonokban. A menetrend kiszámítható, nagyjából félóránként biztos jön egy vonat, amely elvisz a következő faluba.

Először Monterosso al Mare állomáson szálltunk ki, és akkor még nem sejtettük, hogy a gyerekek végig ide vágynak majd vissza, mert itt hosszan elnyúlik egy kavicsgyűjtésre és fürdésre is alkalmas tengerparti szakasz. Gyönyörű szürke-fehér csíkos köveket gyűjtöttünk, de a májushoz képest szokatlanul hűvös időben fürödni sajnos nem tudtunk. Jó időben az – általában – fizetős strandok kánikulában tele vannak napernyőkkel, fürdőzőkkel.

Monterossóban is megtaláltuk a Cinque Terrére jellemző szűk utcácskákat, kopott, pasztellszín házakat. A főutca rengeteg ajándékboltjában főleg a régióra jellemző gasztronómiai csodákat (például olívaolajat, ezerféle pestót, limoncinót, azaz citromlikőrt, egy sciacchetrá nevű helyi desszertbort) árulnak. Az itt halászott és a helyi szardellasózó üzemben előállított sós hal (acciuga) az egyik legismertebb specialitás.

Nyugat felől a második falu Vernazza, ahol az állomásról nyüzsgő főutca visz le a partra, illetve a kikötő előtti főtérre. Itt kötelező leülni az egyik kávézóban egy kapucsínóra, a gyerekeknek egy adag fagyira. Színes napernyők, partra húzott tarka halászcsónakok, lustálkodó cicák, zöld spalettás házak, száradó ágyneműk, boldog turisták mindenfelé, nehéz innen elszabadulni. A kikötőben a gyerekek a hatalmas hullámfogó sziklákon ugrándoztak, és csodálták a fel-felcsapó hullámokat. Egy hosszú lépcsősoron felmásztunk a Vernazza tetején, a főtér felett magasodó Doria-kastélyba és mellette a Belforte-toronyba. A kilátás megérte a lépcsőzést!

Este újra Corniglia, újra a főutcai pizzás, aki csak elvitelre süt, és a helyiek is tőle viszik haza a vacsorát. Ezt jó jelnek vettük, és nem csalódtunk. Az enteriőr hangulatos, a pult felett főző- és sütőeszközökből összeállított lámpasor világít.

A második éjszaka után autóba ültünk és átgurultunk a szomszéd faluba, Manarolába: következő szállásunkra. Ami vonaton – a tengerrel párhuzamos sziklába fúrt alagúton – 3-4 perces út, az a szűk szerpentineken több mint háromnegyed órás kocsikázás volt. Itt is a hegytetőn kellett hagynunk a kocsit.

Harmadnap kényelmesen barangoltuk be a két délre eső falut, Manarolát és Riomaggiorét.Az oda vezető gyalogutak közül a leghíresebb a szépen kiépített, kényelmes és gyönyörű panorámájú Via dell’Amore, a Szerelem ösvénye. A szerelmespárok a hagyományhoz híven leraknak ott egy lakatot, kulcsát pedig – szerelmük zálogát – a magas sziklákról a tengerbe hajítják. Az út telis-tele van lakattal, az erre a célra felaggatott acélhuzalokon és a védőkorlátokon fürtökben lógnak a fényesebb és rozsdásabb darabok. Senki nem hagyja ki, hogy lefotóztassa magát a szerelmespárt formázó kőpadon.

Bár már minden falut végigjártunk, még az utolsó délutánt is ki akartuk használni. Mivel az idő strandolásra nem volt alkalmas, Monterosso, a gyerekek nagy bánatára, kiesett a listából. Választásunk végül a valamennyiünket magával ragadó Vernazzára esett. Mindenki mást kedvelt benne: a gyerekek a nyüzsgő mólót a hatalmas hullámtörő sziklákkal, mi a kedves, színes főteret, ahol olyan jó ücsörögni egy kávézóban és figyelni a macskákat etető helyieket a köztük zsibongó turistákkal.
Az írás megjelent az Éva magazin 2010. augusztusi számában.

Ha bővebb információt szeretne kapni a régióval, gasztroprogramokkal vagy szállásfoglalással kapcsolatban, itt kérhet ajánlatot.

About vighalexa